2019. JANUÁR


Két gólos győzelem a Siklós ellen (2019.01.27.)

Thermal Spa Siklós FC 0 -
BÓLYI SE 2 Hein E.; Tóth L.

Mai ellenfelünk a Siklós gárdája volt, a meccsen mindkét csapat sok fiatal játékossal szerepelt. A mérkőzés összképe alapján elmondható, hogy a kapura mi voltunk veszélyesebbek, és megérdemelten arattunk győzelmet. A csoportküzdelmek utolsó fordulójában, jövő szombaton a szintén két győzelemmel álló Kozármisleny U19 csapatával játsszunk, a mérkőzés tétje a csoportelsőség megszerzése lesz.
* * * * *

Két győzelem - két vereség futsalban (2019.01.26.)


A legkisebb és legidősebb utánpótlás futsal csapataink is megkezdték szereplésüket a pontvadászatban. Az U9-es korosztályban valamennyi játékosunknak ma lépett először pályára hivatalos futsal mérkőzésen, ezért nem meglepő, hogy az első meccsükön még kissé megilletődötten szerepeltek. Az első,  Mohács elleni mérkőzés második félidejétől azonban egyre jobban játszottak, ennek köszönhetően a Villány csapata ellen megszerezték első győzelmüket is.

Fotó: Monyoródi Levente

Az U17 korosztályban 3 csapat szerepel a csoportban, sajnos az első meccsünkbe igen csak belealudtunk, és hiába fordítottuk 0-2-ről meg a meccset, két újabb hibánkat követően pont nélkül maradtunk a mohácsiak ellen. Szerencsére a Diana SE ellen egyértelműen jobbak voltunk, amit a 13 gólos sikerünk vita nélkül igazol.

U17
Bólyi SE - Mohácsi TE 3-4
Diana SE Nagyárpád - Bólyi SE 1-14
U9
Bólyi SE - Mohácsi TE 1-6
Villány TC - Bólyi SE 0-3


* * * * *

Papírforma (2019.01.20.)

BÓLYI SE 5 Ambrus L. (2); Vénoz S.; Magyar D.; Fábián D.
Bogád SE 0 -

Első felkészülési mérkőzésünket játszottuk ma a kozármislenyi műfüves pályán, ellenfelünk a Megyei II. osztályú Bogád csapata volt. A mérkőzés esélyesének egyértelműen csapatunk számított, még akkor is, ha többen hiányoztak. A kétszer 40 perces meccset már az első félidőben eldöntöttük, a szünetig ugyanis 3 gólos előnybe kerültünk. A második játékrészben az ellenfelünk csak egy meg nem adott gólig jutott el, míg mi újabb két találatot szereztünk. A következő fordulóban jóval nehezebb dolgunk lesz, ugyanis a Siklós csapata vár ránk a jövő vasárnap.

* * * * *


Sikeres nap a teremben (2019.01.19.)


Elkezdődtek a mérkőzések a Baranya megyei Futsal utánpótlás bajnokságok bólyi csoportjaiban is. Ma az U11, az U13 és az U15 korosztályok léptek pályára. A csoportmérkőzések során a csapatok kétszer találkoznak egymással, ezt követően a csoportgyőztesek szerepelhetnek a megyei döntőkben.
U11 és U15 gárdánk az első napot követően 100 %-os mérleggel áll, míg az U13-asoknak egy vereség is becsúszott, de két hét múlva lehet javítani!


Eredmények:

U11
Bólyi SE - Bogád SE 8-1
Nagykozár KSE - Bólyi SE 0-5
Bólyi SE - Pécsváradi SE 3-0
U13
Bólyi SE - Beremendi ÉSK elmaradt
Nagykozár KSE - Bólyi SE 0-10
Pécsváradi SE - Bólyi SE 4-1
U15
Beremendi ÉSK - Bólyi SE 1-15
Bólyi SE - Himesháza KSE 9-0


Fotó: Monyoródi Levente

* * * * *
Túl van az első idei tréningen a felnőtt csapat (2019.01.16.)

Január 15-én megkezdte a felkészülést a bajnokság tavaszi szezonjára felnőtt csapatunk. Az első tréningről néhányan hiányoztak iskolai- és munkahelyi kötelezettségek miatt, volt aki kisebb sérülés miatt könnyített munkát végzett. A csapat immár hagyományosan benevezett az MLSZ BMI Téli Műfüves bajnokságába, a csoportmeccseinket Kozármislenyben játsszuk majd az elkövetkezendő három hétvégén. A keretben biztosan lesz néhány változás, de konkrétumokról majd az átigazolások megtörténte után tudunk beszámolni. Az első meccsünkre 20-án, vasárnap 12:50-kor kerül sor, ellenfelünk a Megyei II. osztályban szereplő Bogád csapata lesz.

* * * * *
Két első- és egy harmadik helyezés (2019.01.12.)

A Centenáriumi év rendezvénysorozatának újabb állomása ma az U13 és U14 korosztályok számára megrendezett teremtorna volt. Az U13 korosztályban öt csapat vett részt a küzdelmekben, és az utolsó meccs utolsó másodpercéig bizonytalan volt a végső sorrend. A Vajszló az utolsó meccsének eredményétől függően végezhetett a 2., a 3. vagy a 4. helyen. A torna egyik legnagyobb meglepetéseként az addig pont nélkül álló bólyi piros mezes csapat az utolsó másodpercekben szerzett találattal legyőzte a vajszlóiakat, akik így nem fértek fel a dobogóra. A két csapat utolsó mérkőzésén a Kozármislenynek csak a győzelem jelentett volna tornagyőzelmet, míg a Bóly számára a döntetlen is elég volt a végső sikerhez. A találkozó 1-1-re állt, ám az utolsó másodpercekben büntetőhöz jutott a Misleny. Az időn túli hetest azonban Törzsök D. hárította, ezzel a vendéglátó klub csapata nyerte a tornát.


U13 - Eredmények:

Bólyi SE (zöld) - Bólyi SE (piros) 6-0
Kozármisleny FC - Pécsi Sportolda SE 0-0
Vajszlói KSK - Bólyi SE (zöld) 0-5
Bólyi SE (piros) - Pécsi Sportolda SE 2-3
Kozármisleny FC - Vajszlói KSK 3-3
Pécsi Sportolda SE - Bólyi SE (zöld) 0-0
Kozármisleny FC - Bólyi SE (piros) 2-0
Vajszlói KSK - Pécsi Sportolda SE 3-1
Bólyi SE (zöld) - Kozármisleny FC 1-1
Bólyi SE (piros) - Vajszlói KSK 3-2

A torna végeredménye:
1. Bólyi SE (z)
2. Kozármisleny FC
3. Pécsi Sportolda SE
4. Vajszlói KSK
5. Bólyi SE (p)

Különdíjasok:
Legjobb játékos: Sonntag Zétény (Kozármisleny)
Legjobb kapus: Törzsök Dénes (Bóly)
Legjobb bólyi játékos: Fehér Péter Jenő


Az U14 korosztályban hat gárda indult, és az ő meccseik sem okoztak kisebb izgalmakat a nézőknek a korábbiaknál. A torna egyik esélyesének tartott bólyi kék mezesek a Kozármislenytől elszenvedett váratlan vereség után nehéz helyzetbe kerültek, és nem csak a saját kezükben volt a sorsuk. A fiatalabb bólyi csapat azonban sokat segített nekik azzal, hogy legyőzte a Sportoldát és a Kozármislenyt is, így a „kékek” a záró fordulóban egy Nagykozár elleni sikerrel tornagyőztesek lehettek. Ha nem is simán, de ezt teljesítették, így mindkét bólyi csapat a dobogón zárt, az idősebbek első, míg a fiatalabbak harmadik helyen végeztek.


U14 - Eredmények:

Bólyi SE (zöld) - Bólyi SE (kék) 0-4
Nagykozár KSE - Pécsi Sportolda SE 1-1
Kozármisleny FC - Toponár SE 7-0
Bólyi SE (zöld) - Nagykozár KSE 1-3
Kozármisleny FC - Bólyi SE (kék) 1-0
Toponár SE - Pécsi Sportolda SE 0-8
Nagykozár KSE - Kozármisleny FC 2-0
Bólyi SE (kék) - Toponár SE 10-0
Pécsi Sportolda SE - Bólyi SE (zöld) 0-1
Toponár SE - Nagykozár KSE 1-4
Bólyi SE (zöld) - Kozármisleny FC 2-1
Bólyi SE (kék) - Pécsi Sportolda SE 0-0
Toponár SE - Bólyi SE (zöld) 0-2
Bólyi SE (kék) - Nagykozár KSE 3-1
Pécsi Sportolda SE - Kozármisleny FC 3-0

A torna végeredménye:
1. Bólyi SE (k)
2. Nagykozár KSE
3. Bólyi SE (z)
4. Pécsi Sportolda SE
5. Kozármisleny FC
6. Toponár SE

Különdíjasok:
Legjobb játékos: Laki Menyhért (Sportolda)
Legjobb kapus: Mozsgai Dávid (Nagykozár)
Legjobb bólyi játékos: Keibl Flórián


Fotók: Monyoródi Levente

Megköszönjük a négy torna valamennyi résztvevő csapatának a sportszerű szereplést, az izgalmas és sokszor színvonalas meccseket! Külön köszönet az étkezések lebonyolításában nyújtott segítségét Bácsváninné Kond Beának, Erdélyi Krisztának, Köves Beának és Hofschauer Editnek, valamint a rendezvényeken történteket fényképezőgépével megörökítő Monyoródi Leventének
.
* * * * *

Szombaton U13 és U14 torna a csarnokban (2019.01.08.)

A január 5-én megrendezett U11 és U15 tornákról a meghívott klubok elégedetten nyilatkoztak, jól érezték magukat az ifjú focisták Bólyban. 12-én két újabb korosztályban csapnak össze a csapatok, délelőtt az U13-asok, délután az U14-esek lépnek pályára. A 9:00 órakor kezdődő tornán öt, míg a 14:00 órakor induló mérkőzéseken 6 csapat szerepel, remélhetőleg hasonlóan jó hangulatú meccseken, mint a múlt szombatiak voltak. Klubunk mindkét korosztályban 2 csapatot indít, elfogadta meghívásunkat a Pécsi Sportolda SE (U13; U14), a Kozármisleny FC (U13; U14); a Vajszlói KSK (U13); a Nagykozár KSE (U14) és a Somogy megyei Toponár SE (U14) korosztályos gárdája.
Várunk minden érdeklődőt!

* * * * *

Pécsi és kalocsai tornagyőzelem a teremben (2019.01.05.)

A havazás miatt kevesebb, 4 csapattal zajlott az U11 korosztály tornája délelőtt. Ez okból a meccsek a tervezettnél hosszabb játékidővel zajlottak.

Eredmények:
Bóly (bordó) – Bóly (piros) 0-8
Pécsi Sportolda – Bátaszék 4-0
Bóly (b) – Pécsi Sportolda 0-8
Bátaszék – Bóly (p) 1-6
Bóly (b) – Bátaszék 1-12
Bóly (p) – Pécsi Sportolda 1-4

A torna végeredménye:
1. Pécsi Sportolda SE
2. Bólyi SE (p)
3. Bátaszéki SE
4. Bólyi SE (b)

Különdíjasok:
Legjobb játékos: Kuti Csaba (Bátaszék)
Legjobb kapus: Lajos Bálint (Pécsi Sportolda)
Legjobb bólyi játékos: Faludi Márk Brendon



A délutáni U15 tornára mind az öt meghívott csapat eljött, és a nézők érdekes összecsapásokat láthattak.

Eredmények:
Bóly (kék) – Bóly (piros) 2-3
Bátaszék – Pécsi Sportolda 1-6
Kalocsa – Bóly (k) 3-1
Bóly (p) – Pécsi Sportolda 2-1
Bátaszék – Kalocsa 0-8
Pécsi Sportolda – Bóly (k) 3-0
Bátaszék – Bóly (p) 0-4
Kalocsa – Pécsi Sportolda 3-0
Bóly (k) – Bátaszék 3-2
Bóly (p) – Kalocsa 1-3

A torna végeredménye:
1. Méhecskék SE Kalocsa
2. Bólyi SE (p)
3. Pécsi Sportolda SE
4. Bólyi SE (k)
5. Bátaszéki SE

Különdíjasok:
Legjobb játékos: Laki Fülöp (Pécsi Sportolda)
Legjobb kapus: Ignácz Patrik (Kalocsa)
Legjobb bólyi játékos: Jónás Bálint


Fotók: Monyoródi Levente
* * * * *

Teremtornákat rendezünk (2019.01.03.)

Egyesületünk 2019-ben ünnepli Centenáriumát. Az ünnepi év rendezvénysorozatának első állomása a január 5-én és 12-én megrendezendő négy teremtorna lesz.
Január 5-én szombaton két utánpótlás korosztályban rendezünk tornát, délelőtt 9:00 órától a 2008-2009-es születésűek (U11), majd ezt követően 14:00 órától a 2004-2005-ös évfolyamok (U15) szerepelnek. Klubunkat valamennyi korosztályban két csapat képviseli. Az érdeklődők ezúttal nem csak Baranya megyéből láthatnak csapatokat, elfogadták meghívásunkat a Bátaszéki SE és a Méhecskék SE Kalocsa gárdái is. Az U11 torna további csapatai a Pécsi Sportolda SE és a Kozármisleny FC lesznek. A Sportolda az U15 korosztályban is vendégünk lesz.
Várunk minden érdeklődőt!

* * * * *