2018. DECEMBER



* * * * *
Teremtorna Kozármislenyben (2018.12.27.)

Az U13 korosztályú csapatunk Kozármislenyben szerepelt öt csapatos teremtornán. Sajnos győzelem nélkül maradtunk, két döntetlen mellett két vereséget szenvedtünk és a torna negyedik helyén végeztünk.

Eredményeink:
Pécsi Sportolda – Bólyi SE 0-0
Bólyi SE – LUA Baja 1-2
Pécsi VSK – Bólyi SE 3-0
Bólyi SE – Kozármisleny FC 1-1

* * * * *



* * * * *
Bólyban járt Nagy Dominik (2018.12.23.)



A Legia Varsó és a MAGYAR VÁLOGATOTT labdarúgója
NAGY DOMINIK ma Bólyba látogatott. Dominik a bólyi futballpályán töltötte gyermekkorában szinte minden szabadidejét, a Bólyi SE-ben lett igazolt játékos, és lett a település történetének első labdarúgója, aki eljutott a felnőtt válogatottságig.
Néhány hete érkezett tőle a telefonhívás, hogy szeretne egy kis ajándékkal kedveskedni volt klubjának, melynek átadására a mai nap került sor. A klub utánpótláskorú játékosai közül sokan részt vehettek ezen az eseményen és találkozhattak példaképükkel. A gyerekek részére nagy élményt jelentett, hogy közös fotók készülhettek, és dedikáltathatták Dominikkel a magukkal hozott labdákat, pólókat, focicipőket! Az Egyesület vezetése megköszönve a Dominiktól ajándékba kapott labdákat, és azt, hogy nem felejtette el a kezdeteket, apró ajándékkal – bólyi mezzel, zászlóval, valamint egy fotóval, melyen Domi legelső igazolásképe is szerepel – fejezte ki köszönetét a mai találkozóért.
Köszönjük Domi, további sok sikert a pályán és a magánéletben!


Fotók: Monyoródi Levente

* * * * *

Tornagyőztes lett U11 csapatunk (2018.12.08.)

Ma két eseményen szerepeltek utánpótláskorú labdarúgóink, U11-es csapatunk a Dárdai Ferenc tanár úr emlékére megrendezett tornán vett részt Mohácson, míg 2004-ben született játékosaink közül négyen a Pécsi Sportolda csapatában vendégjátékosként léptek pályára – nemzetközi tornán – Szekszárdon.

A 2008-2009-es korosztályok részére a Mohácsi Városi Sportcsarnokban rendeztek tornát, a tavaly elhunyt Dárdai Ferenc emlékének szentelve. A négy csapat részvételével megrendezett eseményen kitűnően szerepelünk, valamennyi mérkőzésünket megnyertük, a torna során gólt sem kaptunk, így 1 évig őrizhetjük a torna vándorserlegét.
Eredményeink:
Bólyi SE – Szederkényi SE 2-0
Pécsi Sportolda – Bólyi SE 0-2
Bólyi SE – Mohácsi TE 1-0
A torna legjobb játékosa csapatunkból Neidhardt Dávid lett!



A Pécsi Sportoldával fennálló jó kapcsolatunk és együttműködésünk révén négy játékosunk részt vett a Szekszárdon megrendezett nemzetközi teremtornán, ahová NB.I-es klubok, valamint Labdarúgó Akadémiák U15 csapatai is meghívást kaptak. A tíz csapattal megrendezett tornán játékosaink remekül illeszkedtek be a Sportolda gárdájába, a csapat megfelelően helyt állt. A Ferencváros elleni megilletődöttség már nem látszott a három következő találkozókon, egyre javuló teljesítménnyel az utolsó meccsen a bravúr is megszületett, a fiúk legyőzték a Kaposvári Rákóczi Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia csapatát. Köszönjük a megtisztelő lehetőséget a Pécsi Sportoldának!



* * * * *

U14: 100 %-os ősz (2018.12.05.)

BÓLYI SE U14 27 Keibl F. (6); Fehér P. J. (4); Sallai B. (5); Farkas Balázs;
Kónya K. (4); Jónás B. (2); Dóra B. (4); Beck M.
Spíler SE U14 0 -

Baranya megyében az idei utolsó szabadtéri bajnoki mérkőzést játszotta a két csapat. Az idei évben alakult vendégcsapat nem tudta megnehezíteni csapatunk dolgát, tetszés szerint értük el góljainkat, a lefújásig huszonhét alkalommal találtunk a kapujukba. U14 csapatunk hibátlan őszt produkált, pontveszteség nélkül áll csoportja első helyén.

* * * * *

Teremtornák Pécsett (2018.12.02.)

Megkezdődtek a teremszezon mérkőzései, három utánpótlás csapatunk is meghívást kapott a Pécsi Sportolda SE által rendezett tornákra. Szombaton a 2006-2007-es korosztály, vasárnap délelőtt a 2005-2006-osok, valamint délután a 2004-esek, egy fő 20033-as születésű játékossal kiegészülve léptek pályára. A tornákon a házigazda Pécsi Sportolda mellett részt vettek a Kozármisleny, a Komló, a Mohács, a PVSK és a PEAC korosztályos csapatai. Csapataink kitűnően szerepeltek, az
U13  és U14 gárdánk a 3. helyen végzett, U15 csapatunk pedig ezüstérmes lett!
Mindhárom korosztályban egyéni díjakat is sikerült szereznünk. A Legjobb játékos az U14-eseknél  
Bácsvánin Dusán, míg az U15-ösök között Móhr Martin lett. Az U14 torna legjobb kapusának Alföldi Bencét választották a jelenlévő szakemberek. Köszönjük a Pécsi Sportoldának a meghívást, és gratulálunk a remek szervezéshez!








* * * * *